Emberségből jeles: mentők segítettek egy bajba jutott őzikén

A hétfői vihar az állatokra is veszélyes volt.

A hétfői vihar az állatokra is veszélyes volt.
A szakemberek elsőként a legsúlyosabb hibák: kidőlt, kettétört oszlopok, leszakadt vezetékek és megrongálódott transzformátorállomások elhárításán dolgoztak – derült ki a cég közleményéből.
A hétfői ítéletidő csaknem 30 hajóban tett olyan kárt, hogy nem tud elindulni a Kékszalagon.
A szél kitépte az 1892-ben épült torony sisakját, a ledőlő torony beszakította a templom tetejét.
Több esetben kellett már visszavonulót fújnia a Tisza vezérének.
Az idős úr favágás közben leesett egy létráról, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Egyre kevesebb az áram nélkül maradt háztartások száma.
Szerdán is lehetnek fennakadások a vasúti közlekedésben.
A Tisza Párt elnöke klasszikus münchauseni jellem.
Az ország nem működik jól. És ez már nem magánvélemény.
Máshol sem kegyelmezett.
Az alaputasítás nyilván az, hogy a választásokig mindenért az Orbán meg a kormány a hibás. Következésképpen azért is, ha ítéletidő tombol.
Magyar önjelölt közlekedési szakértőként és „meteorológusként” ostoba kirohanásával – „zápornak” degradálva a vihart – még saját rajongói haragját is magára zúdította. Horváth K. József írása.
Heves vihar csapott le Kelet-Magyarországra, Debrecenben leállt a közösségi közlekedés.
Ott tartunk ma, hogy a jobboldali-konzervatív táborral szembenálló ellenzék vezéralakja egy olyan ember, akinek sem a magyar baloldal, sem a magyar liberalizmus modernkori hagyományaihoz nincs köze.
A kormányfő közösségi oldalán számolt be a fejleményekről.
Deák Dániel szerint a Tisza vezetője ismét tanúbizonyságát adta, hogy nem egy kormányzóképes szereplő, és nem alkalmas az ország vezetésére.